Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Drakula

 

A halálsápadt Drakula kísérteties alakja, (vértől csöpögő, tűhegyes fogaival) a horror-irodalom jelképes figurája.

Akiről mintázták nem kevésbé vérszomjas alak, akire hazájában nemzeti hősként emlékeznek.

"Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna."

Jonathan Harker, az ifjú angol ügyvédbojtár pillantotta meg így a holdvilágnál nemes vendéglátóját egy vad, sziklás tájon, valahol az erdélyi Kárpátokban, a mai Románia területén.

Drakula gróf, (ez a sápadt, magas, mindig feketében járó alak), már előzőleg is meglehetősen különösen viselkedett.

Amikor az ősi családi kastély alatti 300 méteres szakadékból éjszaka farkasüvöltés hallatszott, a gróf szeme kigyúlt és felkiáltott: - Hallgassa csak, dalolnak az éjszaka gyermekei !

Amikor Harker elvágja magát borotválkozás közben, az idősebb férfi “szemében démoni őrület lángjával" a torka után kap, de amint megérinti a döbbent vendége nyakában láncon függő keresztet, visszahúzza a kezét.

Harker közvetlenül eme epizód előtt vette észre, hogy bár Drakula a szobában áll, nem látható a borotválkozó tükörben.

A grófhoz utaztában az utolsó állomáson a fiatal angolt körülvették a parasztok, “ördög", pokol" dörmögték, és sűrűn hányták magukra a keresztet. Egyszer csak bezárva találja magát a hatalmas romos várkastélyba, melynek magas fekete ablakain egyetlen fénysugár sem hatol keresztül, és a bástyák csorba oromzata baljós fekete fogsorként meredezik a holdsütötte égbolt háttere előtt". Vendéglátója, aki szemmel láthatóan egyedül lakja a komor erődítményt, csak éjszaka mutatkozik. A rémült Harker kétségek közt vergődik, mert nem tudja, látja-e még valaha szülőhazáját.

Bram Stoker sikersztorija

Harker persze minden idők egyik legnépszerűbb rémregényének, a Drakulának a főhőse. A könyv 1897-es londoni megjelenésekor azonnal kirobbanó sikert aratott, és azóta is a bestseller-listák élén van. Számos film, színpadi mű és képregény, sőt egy balett is feldolgozta, és a gyűlöletes vérszívó vámpír-gróf történetét emberek milliói ismerték meg világszerte.

A regénybeli Drakula Angliába utazik hogy a vámpírok kultuszát terjessze de végül kudarcot vall, mert Harker megszökik a várból, és összefog dr. Abraham van Helsinggel, a vámpirológia holland szakértőjével. Egyedül Helsing tudja, hogy a szörny irtózik a napvilágtól, a fokhagymától és a kereszt jelétől. Azt is megtanulta, hogy a "haláltalanokat", ahogy a vámpírokat nevezik, csak a szívükön átszúrt karóval lehet elpusztítani.

Évezredes legenda

Stoker vámpírhistóriája a félelmetes lényekben való hit gazdag és kiterjedt hagyományára épül, amelynek gyökerei egészen az ókori egyiptomi és görög irodalomig nyúlnak vissza. Minthogy sok haldokló vérveszteség miatt gyöngül el, az egyszerű emberek bizonyára azt hitték, hogy a vérivás helyreállítja az erőt, sőt, az élők vére életre keltheti a holtakat.

A Drakula regény legtöbbet azonban a mélyen gyökerező román paraszti néphitből merített. Az ottani uralkodó vallás, (az ortodox görögkeleti kereszténység) tanítása szerint, aki a kiközösítés átkától sújtva hal meg, az visszajáró halott, “moroi" lesz mindaddig, amíg az egyház föl nem oldozza az átok alól.

A helyi babonák ismerik emellett a “strigoi" nevű démoni madarakat, amelyek csak éjjel röpülnek, emberi húsra és vérre éhesen. A néphit úgy tartotta, hogy a pestist is vámpírok okozzák.

A román legendák szerint bizonyos embereknek (például a törvénytelen vagy meg nem keresztelt gyermekeknek, vagy a hetedik fiúk hetedik fiainak) végzete, hogy vámpírrá legyenek. A vámpírnak hatalmában áll, hogy állattá (legtöbbször denevérré vagy farkassá) változzék.

Némelyik faluban a vámpírság gyanújába keveredik az, aki visszautasítja, hogy fokhagymát egyen. Tulajdonképpen a vérivók éjszakai támadását a ház lakói úgy kerülhetik el a legbiztosabban, ha fokhagymával bedörzsölnek minden ajtót és ablakot.

Stoker a londoni British Museumban folytatott intenzív kutatásai és a magyar tudós, Vámbéry Árminnal folytatott beszélgetései révén ismerte meg e hiedelmeket. De hatással volt rá a Hasfelmetsző Jack-féle megoldatlan gyilkosságsorozat is, valamint barátsága az irodalmár és felfedező Richard Burtonnel, aki többek között tizenegy hindu vámpírtörténetet lefordított.

Rejtett érzékiség

Sok kritikus állítja, hogy Viktória királynő elfojtott szexualitású korában az erotikus tartalmak gyakran álcázott formában jelentek meg. Stoker regénye öntudatlanul is rejtett szexuális jelentést hordoz a vámpírok titokzatos és hátborzongató éjszakai támadásában véres erőszak és az érzéki tapasztalat iránti szenvedélyes sóvárgás elegyedik. Harkernek például nyilvánvalóan tetszik, hogy Drakula három ifjú követője álmában meglepi: “Mind a háromnak ragyogóan fehér fogai voltak, melyek úgy villantak elő érzéki ajkaik mögül, mint rubinok közül a gyöngy. Volt bennük valami nyugtalanító, valami vonzó, de ugyanakkor halálosan fenyegető. A szívem mélyén égető, bűnös vágy ébredt, hogy bárcsak azok a vérpiros ajkak megcsókolnának..."

Ezt az érzéki varázst és az éjjel kóborló vérszívó "halhatatlanokról" szóló ősi babona kétségtelenül hátborzongató hatását Stoker regényében még egy fantasztikus elem erősíti: egy román nemzeti hős hihetetlen, de igaz története. Valóban, Drakula maga dicsekszik Harkernak a törökök ellen vitézül harcoló hazafias ősével, azzal a zsarnokkal, akit Karóbahúzó Vlad néven ismer a történelem.

Egy kegyetlen hazafi

Az eredeti Drakula a XV. században az Erdéllyel szomszédos hegyvidéki terület, a Havasalföld fejedelme volt. Festményeken és fametszeteken megörökített arcképeinek tanúsága szerint vastag bajszú, horgas orrú és nagy, meredt szemű férfi volt, a keresztségben a Vlad nevet kapta, de Drakulának is nevezték, mert családjának címerében “dracul", vagyis sárkány ágaskodott. E szónak történetesen “ördög" jelentése is van.

Fiatal korában túszként a törökök fogságába került, ahol ellesett egy gyötrelmes kivégzési módot, a karóba húzást. E barbár büntetés során az áldozat testén kihegyezett fakarót vagy vas lándzsát szúrnak keresztül, majd felállítva a földbe ássák, hogy lassú kínok között szenvedjen ki rajta.

1448-ban Vlad valószínűleg 18 éves volt csupán, amikor a törökök a havasalföldi trónra ültették, de ő két hónap múlva egy keresztény kolostor falai közé menekült. Miután a törökök bevették Konstantinápolyt, az ortodox kereszténység fővárosát, Vlad 1456-ban visszatért öröklött trónjára, és ettől kezdve négy évig példátlanul leleményes kegyetlenséggel uralkodott. Egy alkalommal minden ok nélkül feldűlt egy vele baráti viszonyban álló várost, ennek 10 ezer polgárát megkínoztatta, sokat karóba is húzatott. Ekkor tett szert új ragadványnevére: Tepes, vagyis "karóbahúzó". Leghírhedtebb tömegmészárlását 1640 Szent Bertalan napján követte el, ekkor az egyik erdélyi városban 30 ezer embert húzatott karóba.

Vajon Drakula közönséges szadista volt, vagy kegyetlen pusztításai mögött politikai indítékot kell keresnünk ?

A válasz valószínűleg: is-is. Amikor a török udvar követei nem vették le jelenlétében a turbánjukat, megparancsolta, hogy szögezzék a koponyájukhoz, ez nyilvánvalóan a függetlenség arcátlanul merész kinyilvánítása volt. Bármily barbár volt, hírnevet szerzett a keresztény Európában, számos Duna menti várat foglalt vissza a törököktől, és seregével csaknem a Fekete-tengerig hatolt.

Az érem másik oldala, hogy miután visszafordult csapataival, a saját népe akarta hamisított levelekkel gyanúba keverni, hogy összejátszik a törökökkel. Drakulát Corvin Mátyás magyar király, se szó, se beszéd, tizenkét évre lecsukatta. Lehet, hogy maguk a havasalföldiek undorodtak meg saját uralkodójuk büntető módszereinek bámulatos változatosságától, amelybe az elevenen megfőzéstől és megnyúzástól az égetésig és a csonkításig minden belefért.

Börtönévei alatt Drakula, aki fondorlatosan elbűvölő személyiség lehetett, összebarátkozott őreivel, akik segítőkészen ellátták egerekkel és más kis állatokkal, hogy a cellájában karóba húzhassa őket csak úgy, a maga örömére. 1474-ben kiszabadult. Két évvel később (immár harmadszor) bejelentette igényét a havasalföldi trónra, de két hónappal ezután, 45 éves korában, mikor ismét részt vett egy törökök elleni csatában, megölték. Fejét levágták, és mézben konzerválva trófeaként küldték a szultánnak, testét jeltelen sírba temették.

A továbbélő vámpír

Miért hozta kapcsolatba Stoker Vlad Tepest, a Drakulát a vámpírizmussal ? A romániai parasztgyerekek nemzedékeit riogatták a “Jó legyél, vagy elvisz a Drakula" fenyegetéssel.

Másrészt viszont az a hit is tovább él az egyszerű népben, hogy Drakula, a hős vezér valamilyen módon visszatér, ha országa súlyos veszélybe kerül. Lehet, hogy a karóba húzó fejedelem évszázados legendája elbűvölte a szerzőt, aki regényében fel akarta használni az izgalmas néphagyomány motívumait, és be akarta mutatni Románia kísértetiesen szép, kietlen tájait.

Mindenesetre Stoker kitalált Drakula grófja szembeszegül az elmúlással. A nevét viselő filmek, játékok, sőt élelmiszerek továbbra is jól fogynak a piacon.

Lugosi Béla magyar színész (a filmvásznon minden idők leghíresebb Drakulája) vagyont keresett szerepével, de a morfium csaknem az egészet felemésztette. Amikor 1956-ban, hetvenhárom évesen meghalt, kívánságára abban a vörös szaténszegélyes fekete köpenyben temették el, amelyet a vámpír szerepében viselt.

Az 1980-as évek közepe táján közzétett, a porphyria nevű nagyon ritka betegségről szóló orvosi tanulmányok felkavarták a vámpírtörténetek esetleges valóságalapja iránti érdeklődést, a sajtó újból sokat cikkezett az ún. “Drakula-kórról".

Valójában a porphyriának csak a CEP néven ismert válfaja vezet vámpírszerű külső jegyek: hegyes fogak, erős szőrzet, a fénnyel szembeni túlérzékenység és vérszegénység kialakulásához. Mindössze hatvan ilyen esetet jegyeztek fel.

Mindenesetre a porphyria orvosi kutatásáról közölt izgatott sajtóbeszámolók még egyszer bebizonyították, hogy a kitalált Drakula-figura ma is éppoly mélyen megigézi a közvéleményt, mint a fiatal Harkert, aki a regényben döbbenten teszi fel a kérdést: “Miféle ember ez, vagy miféle teremtmény, emberbőrbe bújva ?"

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Серьезное фраза, ради серьезных людейЙ

(ChungScuts, 2020.04.08 12:53)

Потребительские кредиты
Выберите доходный потребительский доверие сравнив условия
банков в 2020 году. Подайте онлайн заявку и получите
потребительский кредит уже сегодня.
[url=https://infapronet.ru/credit/sankt-peterburg] Кредит в Санкт-Петербурге [/url]
[url=https://infapronet.ru/credit/orenburg] Кредит в Оренбурге [/url]

пиар сайта

(seovef, 2020.04.07 12:07)

Специализированная компания в Самаре дает возможность открыть личное дело он-лайн, который охватывает в себя повышение узнаваемости бренда, рекламу, стратегию, взаимоотношения с клиентами и настройку процессов, продвижение, исследование рынка, которые бы связывали online-бизнес с офлайн-услугами. Более 10-ка организаций кооперируют с нами. Сотрудники нашей компании проводят: Исследование главных слов. Определяем ключевые определения и ключевые слова, которые конкретно ваша целевая аудитория использует в целях поискового запроса услуг, товаров и тем, объединенных с вашей фирмой. Создание гиперссылок. Яндекс дает огромное значение веб сайтам с всевозможными ссылочками на них. Контент. Стабильное написание свежего наполнения способствует занимать наиболее высочайшие позиции, позволяя поисковым сервисам намного больше страниц в интересах индексирования, а посетителям - намного больше поводов для перехода на ваш собственный web-сайт. Оптимизация контента. После формирования списка целевых главных слов оптимизируем вэб страницы будущего ресурса, с тем чтобы сфокусироваться вокруг составленных терминов. Поисковая оптимизация(сео): пользуемся адаптивный дизайн и структурированные данные,карты сайта,скорость сайта, с тем чтобы поднять ваш рейтинг. Локальное SEO.

[size=6][url=https://samarawebstudio.ru/]Seo специалист работа[/url][/size]


На данный момент сотрудники нашей фирмы несомненно помогли многочисленным фирмам в таких сферах как: туризм и отдых компьютеры информационные технологии онлайн-банкинг бытовая техника недвижимость мебель, розничная торговля. Нам удалось реорганизовать процессы, продажи, увеличить их трафик, улучшить связь. Приглашаем всех вас к партнерству с нашей фирмой. Мы продвинем ваш web-сайт в ТОП гугл и Яндекс.

продвижение сайта самара Самара

(Exhito, 2020.04.06 01:51)

Предположим, вы собственник нового интернет-проекта, который имеет приятный современный дизайн, удобную навигацию и полезную для посетителей информацию. Но на портал ни кто не заглядывает. Что делать? Если вы владеете собственным делом мы поможем вам создать продающийся сайт. Установлено, ни одно реальное либо виртуальное предприятие не может продвигаться само по себе. Всякой фирме нужна помощь в приобретении популярности, а во Всемирной паутине без нее решительно не быть из-за бурной конкурентной борьбы.Мы занимаемся разработкой веб страницы. Наши сотрудники готовы запустить полноценный любой сайт в течение десяти рабочих дней. Кроме оформления изготовленных сайтов, мы осуществляем предложения технической подмоги: своевременное продление хостинга и домена, добавление контента на сервис, размещения новостей. Наши услуги позволят вам стать лидером на просторах интернета.

[url=https://apistudio.ru]продвижение сайта в сша[/url]

Если вам нужно продвижение или создание сайта - пишите на sales@apistudio.ru

Rkkprfnhq

(MarilynMarty, 2020.04.06 00:30)

Upottyvqq
[url=http://center-vikup.ru/]выкуп авто после дтп[/url]
[url=https://areal-finance.ru]кредит под залог коммерческой недвижимости[/url]
[url=http://center-vikup.ru/]выкуп авто из ломбарда москва[/url]
[url=https://areal-finance.ru]кредит под залог квартиры без дохода без[/url]

Особенно в данный момент это актуально для каждого!

(Kirbyneate, 2020.04.05 22:27)


На 9 июня 2019 года в Российской части http://hydra-seller.com было 3270 магазинов. Плюс ко всему этому, магазин может получить http://hydra-seller.com

По большей части представлены магазины обслуживающие пользователей РФ. Гидра работает 24/7, продавцы постоянно пополняют свои витрины, практически всегда http://hydra-seller.com

создание и продвижение сайтов Москва

(Exhito, 2020.04.04 12:01)

Допустим, вы хозяин нового вебсайта, который имеет приятный дизайнерские решения, удобную навигацию и полезную для гостей информацию. Но портал ни кто не посещает. Что делать? Если вы владеете собственным делом мы поможем вам создать продающийся сайт. Кого хошь спроси, ни одно настоящее либо виртуальное предприятие не может продвигаться самостоятельно. Определенной специализированной компании нужна подспорье в приобретении известности, а во Глобальной паутине без нее решительно не быть из-за бурной конкуренции.Мы занимаемся разработкой веб сервиса. Здесь мы готовы запустить настоящий любой сайт в течение десятка дней. Выключая оказания изготовленных вебсайтов, мы предоставляем услуги технической помощи: своевременное продление хостинга и доменного имени, добавление контента на интернет-сервис, размещения новостей. Наши услуги позволят вам стать лидером на просторах сети интернета.

[url=https://apistudio.ru]продвижение сайта в сша[/url]

Если вам нужно продвижение или создание сайта - пишите на sales@apistudio.ru

А вы слышали о таких услугах в нашей области?

(ErnestHit, 2020.04.03 21:42)


Как выполнить такелажные работы грамотно и безопасно
Погрузочно-разгрузочные работы являются обычной частью жизни современного общества. Квартирные и офисные перевозки, доставка мебели и бытовой техники – все это работа грузчиков. Зачастую к такого рода работам привлекаются люди, не имеющие квалификации либо даже сотрудники-мужчины из штата предприятия. Но можно ли доверить таким грузчикам перемещение сложного оборудования, стоимостью в миллионы рублей, даже долларов? Справятся ли доморощенные грузчики с транспортировкой негабаритной строительной конструкции массой в 100 тонн? Понятно, что для транспортировки массивного, негабаритного, сложного, дорогостоящего оборудования следует привлекать специалистов совершенно иного уровня и подготовки. Где же взять таких специалистов, если предприятие затеяло переезд и требуется переместить в другой цех станки с ЧПУ массой каждый по пять тонн и стоимостью в несколько десятков миллионов рублей? Такелажные услуги любого уровня сложности и ответственности можно заказать на сайте специализированной такелажной компании.
https://vidnoe.takelaj-servis.ru
https://lytkarino.takelaj-servis.ru

Смотри какие интересные движения начинаются!

(Josephwhiny, 2020.04.03 19:41)

Привет, мы подобрали для вас лучшие знакомства и
самы интересных девушек и не только, у нас вы найдете лучшие
развлечения и интересные приключения для новых знакомства и
ощущений [url=https://prostitutka-kazan.ru/deshevye]дешевые проститутки Казани, снять проститутку дешево[/url]

Xan in 2020

(Fusamum, 2020.04.03 19:16)

Hello dracula.eoldal.hu [url=http://xanaxmg.com/]where to buy a xanax[/url] generic xanaxxanax xr

Очень полезная информация находится здесь!

(Jessenop, 2020.04.02 08:12)

Добрый день, хочу посоветовать самый полезный
и нужный сайт для каждого человека! Смотрите внимательно информацию и
не благодарите!

http://instukzia.com/1381-prava-i-obyazannosti-taksista-i-passazhira-sovety-i-trebovaniya.html
http://prozak.info/Novini-partneriv/Pochemu-na-taksi-ezdit-vygodno
http://worldgonesour.ru/novosti/4377-kak-segodnya-vygodno-zakazyvat-taksi.html

USA Green Bars

(Thomasmum, 2020.04.02 01:30)

Hi dracula.eoldal.hu
<a href="https://xanaxmail.com/">xanax bar mg</a> how to get prescribed xanaxxanax 1mg <a href="https://xanaxmail.com/">buy xanax online</a> xanax recallyellow xanax

top casinos on the internet uk

(BrendaPhise, 2020.03.31 02:43)

[url=http://deutschcasinospielen.com/]videoslot[/url]

<a href="http://deutschcasinospielen.com/">casino</a>

<a href="https://neoonlinecasino.com/">online bonus casino</a>

GTA 5 APK

(ElainaBut, 2020.03.30 20:49)

Now, there are thousands of people who wish to download and play with [url=https://vinagame.mobi/]GTA 5 APK[/url]. You can do it by simply visiting a website mentioned by me. That which you will be provided a version of the application.

Ламповые стримы и общение с подписотой, раздача скинов за фоллов!

(RubenCar, 2020.03.27 15:21)

Надоели скучные стримы? Тогда залетай к нему, общение с подписотой и раздача скинов за фоллов!
[url=]https://www.twitch.tv/redroses1111[/url]

News in USA Mart

(MicuTuh, 2020.03.22 20:17)

dracula.eoldal.hu can xanax cause neck painxanax a rilascio prolungato fa ingrassare <a href="https://xanaxnw.com/">buy xanax from europe</a> xanax nymagxanax works fast

Independent Testimonials about Foreign Exchange Brokers

(Forexbype, 2020.03.21 13:41)

Overview of Currency Brokers. https://currency-trading-brokers.com

电话如何激活office2016?

(RandellBug, 2020.03.21 12:16)

Win7用户在工作中都会用到office2016,但在安装了之后30天试用期一过,却不知道应该如何来激活了,这使用户非常苦恼,那么应该如何激活office2016呢?下面就来教大家使用电话来激活office2016的详细操作方法。
操作步骤:

1、您可以致电“激活中心”,然后在客户服务代表的帮助下激活产品;

您可以通过各种许可证获得 Microsoft 软件,包括个体零售许可证、原始设备制造商(OEM)许可证和批量许可证。电话号码因产品许可证和国家/地区的不同而异。在激活向导的第 2 步中,拨打提供的电话号码可联系 Microsoft 激活中心。电话激活所需时间可能比通过 Internet 激活更长。您应该在计算机旁边拨打电话,并准备好自己的软件产品密钥;

2、在激活向导中,选择您居住并要使用相应产品的国家/地区。该向导将提供一个或多个电话号码;

3、致电激活中心。客户服务代表将要求您提供安装ID(显示在您的计算机屏幕上)和其他相关信息。您的安装ID经过验证后,您会收到一个确认ID;

4、在激活向导中,在屏幕底部键入该确认ID,然后按Enter。

以上就是电话激活office2016的操作方法了,有需要的用户们可以参照上面的方法步骤来进行操作,激活office2016进行更好的操作。
[url=http://pe0395.cn]>>>[/url]

создание и продвижение сайтов в перми сео продвижение сайта

(Sashaagf, 2020.03.20 00:41)

Доброго времени суток друзья!
Студия интернет-маркетинга "ПРО" предлагает мощное продвижение сайтов!
Наша компания по продвижению сайтов полностью ориентирована на успех Вашего сайта — мы учитываем все современные
современные тенденции в продвижении сайтов, чтобы результат продвижения не только соответствовал ожиданиям, но и превосходил их!

Мы НАУЧИМ ВАШ САЙТ ПРОДАВАТЬ!!!

[url=https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm]https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm[/url]

<a href=https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm/>https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm</a>

От всей души Вам всех благ!

продвижение пермь продвижение

(Sashaddf, 2020.03.20 00:15)

Здравствуйте товарищи!
Студия интернет-маркетинга "ПРО" предлагает успешное продвижение сайта!
Наша студия интернет-маркетинга полностью ориентирована на Клиента — мы учитываем все современные
правила продвижения, чтобы результат работы не только соответствовал ожиданиям, но и превосходил их!

Мы НАУЧИМ ВАШ САЙТ ПРОДАВАТЬ!!!

[url=https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm]https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm[/url]

<a href=https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm/>https://vk.com/prodnizheniesaitov_perm</a>

От всей души Вам всех благ!

uuyhvgclaehk

(jioqfipo, 2020.03.19 04:44)

least side effects viagra cialis levitra [url=https://usabuyes.com/#]order viagra pills[/url] gold max female viagra review


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21

Következő »



 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Július / 2020 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 90865
Hónap: 2111
Nap: 59