Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Drakula

 

A halálsápadt Drakula kísérteties alakja, (vértől csöpögő, tűhegyes fogaival) a horror-irodalom jelképes figurája.

Akiről mintázták nem kevésbé vérszomjas alak, akire hazájában nemzeti hősként emlékeznek.

"Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna."

Jonathan Harker, az ifjú angol ügyvédbojtár pillantotta meg így a holdvilágnál nemes vendéglátóját egy vad, sziklás tájon, valahol az erdélyi Kárpátokban, a mai Románia területén.

Drakula gróf, (ez a sápadt, magas, mindig feketében járó alak), már előzőleg is meglehetősen különösen viselkedett.

Amikor az ősi családi kastély alatti 300 méteres szakadékból éjszaka farkasüvöltés hallatszott, a gróf szeme kigyúlt és felkiáltott: - Hallgassa csak, dalolnak az éjszaka gyermekei !

Amikor Harker elvágja magát borotválkozás közben, az idősebb férfi “szemében démoni őrület lángjával" a torka után kap, de amint megérinti a döbbent vendége nyakában láncon függő keresztet, visszahúzza a kezét.

Harker közvetlenül eme epizód előtt vette észre, hogy bár Drakula a szobában áll, nem látható a borotválkozó tükörben.

A grófhoz utaztában az utolsó állomáson a fiatal angolt körülvették a parasztok, “ördög", pokol" dörmögték, és sűrűn hányták magukra a keresztet. Egyszer csak bezárva találja magát a hatalmas romos várkastélyba, melynek magas fekete ablakain egyetlen fénysugár sem hatol keresztül, és a bástyák csorba oromzata baljós fekete fogsorként meredezik a holdsütötte égbolt háttere előtt". Vendéglátója, aki szemmel láthatóan egyedül lakja a komor erődítményt, csak éjszaka mutatkozik. A rémült Harker kétségek közt vergődik, mert nem tudja, látja-e még valaha szülőhazáját.

Bram Stoker sikersztorija

Harker persze minden idők egyik legnépszerűbb rémregényének, a Drakulának a főhőse. A könyv 1897-es londoni megjelenésekor azonnal kirobbanó sikert aratott, és azóta is a bestseller-listák élén van. Számos film, színpadi mű és képregény, sőt egy balett is feldolgozta, és a gyűlöletes vérszívó vámpír-gróf történetét emberek milliói ismerték meg világszerte.

A regénybeli Drakula Angliába utazik hogy a vámpírok kultuszát terjessze de végül kudarcot vall, mert Harker megszökik a várból, és összefog dr. Abraham van Helsinggel, a vámpirológia holland szakértőjével. Egyedül Helsing tudja, hogy a szörny irtózik a napvilágtól, a fokhagymától és a kereszt jelétől. Azt is megtanulta, hogy a "haláltalanokat", ahogy a vámpírokat nevezik, csak a szívükön átszúrt karóval lehet elpusztítani.

Évezredes legenda

Stoker vámpírhistóriája a félelmetes lényekben való hit gazdag és kiterjedt hagyományára épül, amelynek gyökerei egészen az ókori egyiptomi és görög irodalomig nyúlnak vissza. Minthogy sok haldokló vérveszteség miatt gyöngül el, az egyszerű emberek bizonyára azt hitték, hogy a vérivás helyreállítja az erőt, sőt, az élők vére életre keltheti a holtakat.

A Drakula regény legtöbbet azonban a mélyen gyökerező román paraszti néphitből merített. Az ottani uralkodó vallás, (az ortodox görögkeleti kereszténység) tanítása szerint, aki a kiközösítés átkától sújtva hal meg, az visszajáró halott, “moroi" lesz mindaddig, amíg az egyház föl nem oldozza az átok alól.

A helyi babonák ismerik emellett a “strigoi" nevű démoni madarakat, amelyek csak éjjel röpülnek, emberi húsra és vérre éhesen. A néphit úgy tartotta, hogy a pestist is vámpírok okozzák.

A román legendák szerint bizonyos embereknek (például a törvénytelen vagy meg nem keresztelt gyermekeknek, vagy a hetedik fiúk hetedik fiainak) végzete, hogy vámpírrá legyenek. A vámpírnak hatalmában áll, hogy állattá (legtöbbször denevérré vagy farkassá) változzék.

Némelyik faluban a vámpírság gyanújába keveredik az, aki visszautasítja, hogy fokhagymát egyen. Tulajdonképpen a vérivók éjszakai támadását a ház lakói úgy kerülhetik el a legbiztosabban, ha fokhagymával bedörzsölnek minden ajtót és ablakot.

Stoker a londoni British Museumban folytatott intenzív kutatásai és a magyar tudós, Vámbéry Árminnal folytatott beszélgetései révén ismerte meg e hiedelmeket. De hatással volt rá a Hasfelmetsző Jack-féle megoldatlan gyilkosságsorozat is, valamint barátsága az irodalmár és felfedező Richard Burtonnel, aki többek között tizenegy hindu vámpírtörténetet lefordított.

Rejtett érzékiség

Sok kritikus állítja, hogy Viktória királynő elfojtott szexualitású korában az erotikus tartalmak gyakran álcázott formában jelentek meg. Stoker regénye öntudatlanul is rejtett szexuális jelentést hordoz a vámpírok titokzatos és hátborzongató éjszakai támadásában véres erőszak és az érzéki tapasztalat iránti szenvedélyes sóvárgás elegyedik. Harkernek például nyilvánvalóan tetszik, hogy Drakula három ifjú követője álmában meglepi: “Mind a háromnak ragyogóan fehér fogai voltak, melyek úgy villantak elő érzéki ajkaik mögül, mint rubinok közül a gyöngy. Volt bennük valami nyugtalanító, valami vonzó, de ugyanakkor halálosan fenyegető. A szívem mélyén égető, bűnös vágy ébredt, hogy bárcsak azok a vérpiros ajkak megcsókolnának..."

Ezt az érzéki varázst és az éjjel kóborló vérszívó "halhatatlanokról" szóló ősi babona kétségtelenül hátborzongató hatását Stoker regényében még egy fantasztikus elem erősíti: egy román nemzeti hős hihetetlen, de igaz története. Valóban, Drakula maga dicsekszik Harkernak a törökök ellen vitézül harcoló hazafias ősével, azzal a zsarnokkal, akit Karóbahúzó Vlad néven ismer a történelem.

Egy kegyetlen hazafi

Az eredeti Drakula a XV. században az Erdéllyel szomszédos hegyvidéki terület, a Havasalföld fejedelme volt. Festményeken és fametszeteken megörökített arcképeinek tanúsága szerint vastag bajszú, horgas orrú és nagy, meredt szemű férfi volt, a keresztségben a Vlad nevet kapta, de Drakulának is nevezték, mert családjának címerében “dracul", vagyis sárkány ágaskodott. E szónak történetesen “ördög" jelentése is van.

Fiatal korában túszként a törökök fogságába került, ahol ellesett egy gyötrelmes kivégzési módot, a karóba húzást. E barbár büntetés során az áldozat testén kihegyezett fakarót vagy vas lándzsát szúrnak keresztül, majd felállítva a földbe ássák, hogy lassú kínok között szenvedjen ki rajta.

1448-ban Vlad valószínűleg 18 éves volt csupán, amikor a törökök a havasalföldi trónra ültették, de ő két hónap múlva egy keresztény kolostor falai közé menekült. Miután a törökök bevették Konstantinápolyt, az ortodox kereszténység fővárosát, Vlad 1456-ban visszatért öröklött trónjára, és ettől kezdve négy évig példátlanul leleményes kegyetlenséggel uralkodott. Egy alkalommal minden ok nélkül feldűlt egy vele baráti viszonyban álló várost, ennek 10 ezer polgárát megkínoztatta, sokat karóba is húzatott. Ekkor tett szert új ragadványnevére: Tepes, vagyis "karóbahúzó". Leghírhedtebb tömegmészárlását 1640 Szent Bertalan napján követte el, ekkor az egyik erdélyi városban 30 ezer embert húzatott karóba.

Vajon Drakula közönséges szadista volt, vagy kegyetlen pusztításai mögött politikai indítékot kell keresnünk ?

A válasz valószínűleg: is-is. Amikor a török udvar követei nem vették le jelenlétében a turbánjukat, megparancsolta, hogy szögezzék a koponyájukhoz, ez nyilvánvalóan a függetlenség arcátlanul merész kinyilvánítása volt. Bármily barbár volt, hírnevet szerzett a keresztény Európában, számos Duna menti várat foglalt vissza a törököktől, és seregével csaknem a Fekete-tengerig hatolt.

Az érem másik oldala, hogy miután visszafordult csapataival, a saját népe akarta hamisított levelekkel gyanúba keverni, hogy összejátszik a törökökkel. Drakulát Corvin Mátyás magyar király, se szó, se beszéd, tizenkét évre lecsukatta. Lehet, hogy maguk a havasalföldiek undorodtak meg saját uralkodójuk büntető módszereinek bámulatos változatosságától, amelybe az elevenen megfőzéstől és megnyúzástól az égetésig és a csonkításig minden belefért.

Börtönévei alatt Drakula, aki fondorlatosan elbűvölő személyiség lehetett, összebarátkozott őreivel, akik segítőkészen ellátták egerekkel és más kis állatokkal, hogy a cellájában karóba húzhassa őket csak úgy, a maga örömére. 1474-ben kiszabadult. Két évvel később (immár harmadszor) bejelentette igényét a havasalföldi trónra, de két hónappal ezután, 45 éves korában, mikor ismét részt vett egy törökök elleni csatában, megölték. Fejét levágták, és mézben konzerválva trófeaként küldték a szultánnak, testét jeltelen sírba temették.

A továbbélő vámpír

Miért hozta kapcsolatba Stoker Vlad Tepest, a Drakulát a vámpírizmussal ? A romániai parasztgyerekek nemzedékeit riogatták a “Jó legyél, vagy elvisz a Drakula" fenyegetéssel.

Másrészt viszont az a hit is tovább él az egyszerű népben, hogy Drakula, a hős vezér valamilyen módon visszatér, ha országa súlyos veszélybe kerül. Lehet, hogy a karóba húzó fejedelem évszázados legendája elbűvölte a szerzőt, aki regényében fel akarta használni az izgalmas néphagyomány motívumait, és be akarta mutatni Románia kísértetiesen szép, kietlen tájait.

Mindenesetre Stoker kitalált Drakula grófja szembeszegül az elmúlással. A nevét viselő filmek, játékok, sőt élelmiszerek továbbra is jól fogynak a piacon.

Lugosi Béla magyar színész (a filmvásznon minden idők leghíresebb Drakulája) vagyont keresett szerepével, de a morfium csaknem az egészet felemésztette. Amikor 1956-ban, hetvenhárom évesen meghalt, kívánságára abban a vörös szaténszegélyes fekete köpenyben temették el, amelyet a vámpír szerepében viselt.

Az 1980-as évek közepe táján közzétett, a porphyria nevű nagyon ritka betegségről szóló orvosi tanulmányok felkavarták a vámpírtörténetek esetleges valóságalapja iránti érdeklődést, a sajtó újból sokat cikkezett az ún. “Drakula-kórról".

Valójában a porphyriának csak a CEP néven ismert válfaja vezet vámpírszerű külső jegyek: hegyes fogak, erős szőrzet, a fénnyel szembeni túlérzékenység és vérszegénység kialakulásához. Mindössze hatvan ilyen esetet jegyeztek fel.

Mindenesetre a porphyria orvosi kutatásáról közölt izgatott sajtóbeszámolók még egyszer bebizonyították, hogy a kitalált Drakula-figura ma is éppoly mélyen megigézi a közvéleményt, mint a fiatal Harkert, aki a regényben döbbenten teszi fel a kérdést: “Miféle ember ez, vagy miféle teremtmény, emberbőrbe bújva ?"

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

persdap.se

(persdap.se, 2020.10.15 17:28)


Undeniably believe that which you stated. Your favorite justification seemed to be on the net the simplest thing to be aware of. I say to you, I certainly get annoyed while people think about worries that they just don't know about. You managed to hit the nail upon the top as well as defined out the whole thing without having side-effects , people could take a signal. Will likely be back to get more. Thanks persdap.se/map8.php pyjamas med fot baby

sasilu.se

(sasilu.se, 2020.10.15 06:08)


Greetings! I've been following your web site for a while now and finally got the bravery to go ahead and give you a shout out from Huffman Tx! Just wanted to mention keep up the excellent work! sasilu.se/map28.php när börjar kattungar äta mat

yasuragi kids rabatt munhea.se

(munhea.se, 2020.10.14 20:44)


Undeniably believe that which you said. Your favorite reason appeared to be on the net the simplest thing to be aware of. I say to you, I certainly get irked while people consider worries that they plainly don't know about. You managed to hit the nail upon the top and defined out the whole thing without having side effect , people could take a signal. Will probably be back to get more. Thanks reipo.munhea.se/map10.php yasuragi kids rabatt

oreiep.se

(oreiep.se, 2020.10.14 15:33)


Please let me know if you're looking for a article author for your weblog. You have some really good articles and I think I would be a good asset. If you ever want to take some of the load off, I'd love to write some articles for your blog in exchange for a link back to mine. Please shoot me an email if interested. Cheers! oreiep.se/map30.php vita hГҐrda prickar underlivet

tomatmarmelad med vanilj aperca.se

(aperca.se, 2020.10.14 12:10)


Hello Dear, are you truly visiting this web page on a regular basis, if so then you will absolutely take good experience. ntenin.aperca.se/map4.php tomatmarmelad med vanilj

oratrg.se

(oratrg.se, 2020.10.14 02:26)


Heya! I'm at work browsing your blog from my new iphone 4! Just wanted to say I love reading your blog and look forward to all your posts! Keep up the fantastic work! oratrg.se/map9.php berol tuschpennor butik

probduo.se

(probduo.se, 2020.10.13 12:03)


Today, I went to the beach with my children. I found a sea shell and gave it to my 4 year old daughter and said "You can hear the ocean if you put this to your ear." She put the shell to her ear and screamed. There was a hermit crab inside and it pinched her ear. She never wants to go back! LoL I know this is entirely off topic but I had to tell someone! probduo.se/map2.php svart klänning fest

skin rolling face munhea.se

(munhea.se, 2020.10.13 05:55)


Remarkable! Its genuinely amazing post, I have got much clear idea concerning from this paragraph. niwar.munhea.se/map11.php skin rolling face

oratrg.se

(oratrg.se, 2020.10.12 16:34)


Hey There. I found your weblog the use of msn. This is a really well written article. I'll be sure to bookmark it and come back to read more of your helpful info. Thanks for the post. I will certainly comeback. oratrg.se/map35.php lГҐssmed lund bankgatan

lanba.se

(lanba.se, 2020.10.12 05:10)


whoah this blog is excellent i really like studying your articles. Keep up the good work! You know, lots of persons are searching around for this info, you could aid them greatly. lanba.se/map32.php dГҐlig sexlust man

tumphati.se

(tumphati.se, 2020.10.11 13:19)


My spouse and I absolutely love your blog and find the majority of your post's to be just what I'm looking for. Does one offer guest writers to write content for you? I wouldn't mind writing a post or elaborating on some of the subjects you write regarding here. Again, awesome web log! tumphati.se/map9.php hvordan føles en kræftknude i brystet

yasuragi kids rabatt munhea.se

(munhea.se, 2020.10.11 07:25)


You actually make it seem so easy with your presentation but I find this topic to be really something which I think I would never understand. It seems too complicated and extremely broad for me. I'm looking forward for your next post, I'll try to get the hang of it! reipo.munhea.se/map10.php yasuragi kids rabatt

oratrg.se

(oratrg.se, 2020.10.11 03:00)


Awesome! Its actually remarkable piece of writing, I have got much clear idea concerning from this paragraph. oratrg.se/map38.php farve hГҐr gravid

Citizenship by investment

(BrandonCek, 2020.10.10 20:18)

Citizenship by Investment programs (CIP) proposal
instant passports against donation or genuine estate
investment. Donation is fifty percent cheaper than
genuine estate but cannot be recovered. Genuine estate
cannot be sold for five years.
[url=https://best-citizenships.com/]citizenship by investment[/url]

vattenslang 32 mm pris naoblal.se

(naoblal.se, 2020.10.10 12:42)


I am genuinely delighted to glance at this weblog posts which contains lots of valuable data, thanks for providing these statistics. ronmo.naoblal.se/for-men/vattenslang-32-mm-pris.php vattenslang 32 mm pris

vegetariska maträtter recept naoblal.se

(naoblal.se, 2020.10.09 09:44)


If you want to obtain a great deal from this post then you have to apply these techniques to your won web site. ephof.naoblal.se/travels/vegetariska-matraetter-recept.php vegetariska maträtter recept

röda prickar i svalget naoblal.se

(naoblal.se, 2020.10.09 00:29)


Yes! Finally something about
Unquestionably believe that that you said. Your favorite justification seemed to be at the web the easiest factor to consider of. I say to you, I definitely get irked at the same time as people consider worries that they just don't realize about. You managed to hit the nail upon the top and also defined out the entire thing without having side-effects , people could take a signal. Will probably be again to get more. Thanks laucre.naoblal.se/skin-care/roeda-prickar-i-svalget.php röda prickar i svalget

фантастика ужасы лучшие фильмы смотреть онлайн

(Darnellzoorp, 2020.10.08 08:00)

Привет! интересный у вас сайт!
Нашел русскую базу кино: [b] сериал паук в хорошем качестве онлайн [/b] [url=http://kinobibly.ru/]http://kinobibly.ru/[/url]
Здесь: [url=http://kinobibly.ru/dokumentalnyy/]Лучшие документальные фильмы бесплатно[/url] документальное фильмы онлайн бесплатно хорошего качества список 2019
Здесь: [url=http://kinobibly.ru/kriminal/]русские криминальные фильмы смотреть хорошем качестве[/url] смотреть лучшие криминальные фильмы 2019} список 2020
Здесь: http://kinobibly.ru/14282-posledniy-kandidat-designated-survivor-sezon-1-2-2016-2017.html Последний кандидат / Designated Survivor (Сезон 1-2) (2016-2017) смотреть онлайн бесплатно
Тут: http://kinobibly.ru/5006-ubiycy-fazana-fasandr230berne-2014.html

dinosaurie robot leksak naoblal.se

(naoblal.se, 2020.10.08 06:07)


Very good post! We are linking to this great article on our site. Keep up the good writing. tends.naoblal.se/beauty/dinosaurie-robot-leksak.php dinosaurie robot leksak

самые лучшие новинки фильмы 2020 года

(WayneSnils, 2020.10.08 00:25)

Привет всем! интересный у вас сайт!
Нашел топ базу кино: [b] фильмы 2019 скачать хорошем качестве бесплатно новинки [/b] [url=http://inspacefilm.ru/]http://inspacefilm.ru/[/url]
Тут: российские боевики 2019 смотреть бесплатно в хорошем http://inspacefilm.ru/boevik/ список 2019
Тут: [url=http://inspacefilm.ru/voennyy/]смотреть лучшие военные фильмы[/url] российские военные фильмы онлайн в хорошем качестве список 2020
Здесь: http://inspacefilm.ru/7606-kotoura-san-kotoura-san-2013.html Котоура-сан / Kotoura-san (2013) смотреть онлайн бесплатно
Здесь: http://inspacefilm.ru/10753-novost-o-pobede-dikaprio-stala-samym-populyarnym-oskarovskim-tvitom.html


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37

Következő »



 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< November / 2020 >>

Statisztika

Online: 6
Összes: 100506
Hónap: 2668
Nap: 200